Régóta tudom, hogy létezel. Régóta vártam, hogy lássalak. Élőben. Szemtől szemben. Vártam egy igazi beszélgetésre. Ez még várat magára. Majd eljön ennek is az ideje. Elkezdtük, de félbeszakadt. Közeleg a folytatás.

Más vagy, mint gondoltalak.
Nem, nem jól mondom. Tudtam, hogy más leszel. Nincs ezzel semmi baj, sőt.

Mindenki maszkok mögé bújik, különböző helyzetekben más-más szerepet játszik el. Kevés embernek adatott meg a bátorság, hogy álarcok nélkül, védtelenül álljon a világ elé kiszolgáltatva magát neki.
Mindenki védekezik mindenki ellen. Mert muszáj. Mert a világ oktalan és ostoba. Mert az értékek, amikben hiszünk, te is, én is, ma már nem értékek. Csak mi ragaszkodunk ennyire hozzájuk.
Túlhaladt rajtunk a világ?
Bizonyos értelemben igen. Kérdés, hogy merre indult? Jó irányba-e? Van-e érték ebben a káoszban, van-e valami, amit sikerült átmenekítenünk?
Talán magunkat. A saját értékeinket. A saját gondolatainkat. Azt, ami azzá tesz minket, amik vagyunk. Amit nem tagadhatunk és nem is tagadunk meg soha. Legfeljebb eltakarjuk, hogy ne mindenki prédája legyen, hanem kincs azok számára, akik hajlandóak észrevenni és értékelni. Akiknek érdemes megmutatni.

Szerencsés esetben minden szerep mögött ott van maga az ember. Szerencsés esetben még tudjuk, kik vagyunk és éppen milyen szerepet játszunk - és hogy éppen szerepet játszunk. A valódi énünk nem mosódik össze az alakítással.
Felületes szemlélő számára láthatatlanul, de ott van a jelmez mögé bújtatva a valódi; alig érezhetően, alig láthatóan kukucskál ki a maszk mögül azt figyelve, ki veszi észre.
Valamire mégiscsak jó ez a kapkodó, kaotikus világ. Nem vesz észre mindenki. Csak az, aki nem rohan, aki szán rád időt, figyelmet, látja meg a maszk mögött kíváncsian csillogó és felfedezésre váró valódi tekintetet. Csak az vehet észre, aki megérdemli.

Ma még csak egy vagyok a millióból. Lehet, hogy éppen az az egy, de még mindig a milliók közé keveredve. Talán kicsit más az árnyalatom, hiszen máshonnan érkeztem, mint a többség, de tudom, hogy még így is nyomtalanul el tudnék tűnni a tömegben, ha akarnék.
Nem akarok.
Szeretnék nem maszkok mögé rejtőzni legalább előtted. Szeretném, ha éreznéd, hogy az vagyok, akinek látsz, és valóban azt gondolom, amit mondok. Akkor te is megszabadulhatnál a szerepeidtől. Ha akarod. Ha fontos.
Az lenne az igazi. Kiszolgáltatva lenni, mégsem mások prédájaként létezni. Tudni, hogy a másik is védtelen, mégsem bántani. Félelem nélkül élni. Bízni és élvezni a bizalmat. Élni és nem visszaélni vele.
Máshogy nincs értelme a szavaknak, a gondolatoknak - az életnek.